Társadalmi felelősségvállalás

Nevelés

Az IBSA olyan projektek mellé áll, amelyek aktivitásának középpontjában az ember áll, például, hogy támogatást nyújtson azoknak a nőknek, férfiaknak és pároknak, akiknek nehéz szülői feladataik vannak.

A folyamatosan és gyorsan fejlődő mai társadalomban a szülői viszonyok új, különböző formákban jelennek meg, mint például: új család előző házasságokból hozott gyerekekkel, család- ahol mesterséges megtermékenyítés segítségével született a gyermek,  egyszülős családok, vegyes családok, hazai- vagy külföldről örökbefogadott gyermekekkel, vagy akik pároknak nevezik magukat…. Még az anyai és apai szerepek is egyik szülőről a másikra áttevődhetnek, vagy egyszerűen egy tágabb csoportra kerülnek át, akik “gondoskodnak” a gyerekekről.

A szülőség egy változó folyamat, ami megtanítja nekünk hogyan foglalkozzunk vagy reagáljunk megfelelően mások igényeire, különösen a gyerekekére, de nem csak irányukban. Ez az utazás ténylegesen nemcsak a szülőket érinti, hanem egy különálló fejlődő pszichológiai terület, és egyúttal saját fejlődésünk része is. A gondoskodás az ember fejlődésének egy állomása, szellemi és kapcsolati vonatkozásaival az ember érzelmi története, a változó kapcsolatok megtapasztalásának képessége, a normákhoz és a társadalomhoz való kapcsolódás, valamint a változás és változtatás képessége….

Egy ilyen tág meghatározáson belül a valaki iránti gondoskodás más, mint az anya / apa és gyermek kapcsolat. Egy olyan társadalomban, ahol várható élettartama folyamatosan növekszik, egyre több gyermek van, akikre öregedő szülők gondozása vár, akik már nem képesek önellátásra. Ezért a gyermekek megváltozott szerepekben találják maguk: saját szüleik szülői lesznek. A szülői szerepeket, például az érzelmi támogatást és védelmet, maguk a gyermekek játszák, ez különösen összetett és nehéz tényleges megélést jelent, különösen érzelmileg.

A szülő lét tehát mindenki életének alapvető életszakasza, összetett és változó, amely a létünk részét képezi.

Az IBSA nagyfokú érdeklődéssel figyeli, hogy a szülői szerepek hogyan hatnak- és hogyan érintik életünk különböző szakaszait. Ezért támogatja azokat a projekteket és kezdeményezéseket - amelyek a munkavállalókat és a közösségeket célozzák meg. Amik valódi hozzájárulást jelentenek a szülői élet tudatos és kiegyensúlyozott megtapasztalásához a különböző életszakaszokban, az egyéni igények figyelembevételével.